1.

Egyszer egy lovag kilovagolt a várból, ahol addig élt.

A vártól messze-messze, de még épp a horizonton volt egy erdő, a vár és az erdő között hatalmas füves szikár síkság terült el.
A lovag az erdő felé vette az irányt, mert fákra vágyott és fűre és lombkoronán átsejlő napsütésre.
Az erdőhöz érkezve kikötötte a lovát az első fához és bentebb sétált.
Csodálatos erdő volt ez, de ő erről mit sem sejtett.
Csak azt tudta, hogy végre fák között volt és illatos szellő zizegtette a lombokat és magasan a lombok fölött kisejlett az ég kékje.
A lovag lassan levette fejéről a sisakot, hogy beleszippanthasson a levegőbe, majd levette a kesztyűjét is, hogy megsimíthassa a fák kérges törzsét.
És sok idő óta először megnyugvás sejlett a szívébe.
Ahogy az erdőben sétált egyre bentebb, egyszercsak megpillantott egy alakot messze a fák között, egy lány volt az.
Nem is látta őt valójában, csak a ruhája libbenése volt az.
Utána ment és megszólította. A lány épp gombákat vizsgált egy fatörzsön, élelmet gyűjtött a vacsorához.
A lány felemelte a fejét és egymásra néztek.

A lovag tudta,
hogy ez a lány ennek az erdőrésznek a boszorkánya, de nem firtatta a dolgot.
A lány pedig látta,
hogy bár a lovag teljes, nehéz páncélzatban járja az erdőt, de sisak és kesztyű nincs rajta, hát nem csatára készül, hanem pihenésre vágyik, de ő sem kérdezett semmit.

Beszélgetni kezdtek, kicsit együtt sétáltak, közben lassan beesteledett,
búcsút intettek hát egymásnak,
a lovag visszament a lovához,
a lány pedig mélyen az erdőben lévő kunyhójához sétált.

A lovag ezek után néhány napig, nem jelentkezett, de az erdei boszorkány békéjét ez cseppet sem zavarta, arra gondolt, hogy ez egy jó jel volt, hogy vannak még lovagok, akik élvezni szeretnék az erdő szépségét, és nem várta vissza.

Aztán egyik nap a lovag újra ellovagolt az erdőbe, talán nem hagyta nyugodni az erdei lány gondolata, talán csak nyugalomra vágyott, ki tudja. De meg sem állt, míg meg nem találta újra a lányt, aki mosolyogva fogadta.
És sétát tettek és beszélgettek.
Lassan beesteledett, de a lovag nem akart még menni,
ígyhát a lány az erdei kunyhójánál, a ház előtt a bűvös körben,
tüzet rakott és üldögéltek ott,
a tűz fénye megvilágította az arcukat és folyt a szó.

Éjfél körül a lovag végül haza indult újra, búcsút intettek megint,
a lány még visszanézett kunyhója ajtajából és aludni tért.