7.

Néhány napra visszavonult az erdőbe, mint ahogy ez tervezett is volt.

Járt-kelt és nevetett végre megint. Új ruhákat vett fel, hogy kissé eltakarja magát, de nem burkolózott be, úgy, mint a régi gönceibe.
Itt kilógott a válla ott a lábszára, de szép volt így is, sokkal szebb.

Majd elérkezett a nap, hogy a boszorkány visszatérjen a városba egy hónapra.
Az erdő szellemei elkísérték, néhányan az erdő állatai közül is segítették neki az utat. Még bejöttek egy pillanatra, még ott voltak, majd búcsút intettek és visszatértek az erdőbe. A boszorkány egyedül maradt.

De a városban már várták, sokaknak hiányzott.
Először csak az utcákat járta, az ismerős házakat kereste, tudta, hogy hová szeretne bekopogni. Már jó előre megvolt a terve, de csak rótta az utakat és azon gondolkozott, mi hiányzik. Nem jött rá rögtön.

Közben ajtók nyíltak és karok lendültek üdvözlésre. Szeretettel fogadták az emberek, de nem gyújtottak örömtüzeket, mint régen. De nem ez hiányzott, ettől csak végtelen nyugalom lett a szívében, és örült, hogy végre minden működik, működik anélkül is, hogy táncolnia kellene a tüzeknél.
És ez jó volt, nagyon jó.

És bekopogott ajtókon és látogatást tett, figyelt és örült.
De mikor estefelé kezdetett járni az idő, és az emberek elvonultak házaikba, ő az utcákat járta egyedül, végigsimított a házak oldalán és keresett valami.

Maga sem tudta, hogy mit.