3.

Aztán , ahogy napról-napra közeledett a lovagi torna hétvégéje,
valahogy mégis elkezdtek megváltozni a dolgok.

A lovag még mindig jött, minden este, de csak átrohant az erdőn.
Ott volt a tűznél, de lassan mégis távolodott.
A kedves erdei boszorkány egyre szomorúbb lett, már nem teremtek többé virágok a lába nyomában , hűvösebbre fordult az idő és nedves, nehéz föld illat gomolygott a fák között.
Lassan azzal kezdett foglalkozni, hogy a lovag látogatásai alkalmával letaposott növényeket ápolta, hogy néhány megijesztett kis állatot szelidített újra.
És tudta, hogy a lovag nem látja ezt, hogy nem veszi észre, hogy rombolást végez az erdőben.
Nem haragudott rá, aki páncélban van és sötétedéskor járja az erdőt, nem láthatja.

Nem mondta neki, hogy ne jöjjön újra, mert azt akarta, hogy újra jöjjön, és hogy a tűz melegítse a lelküket. Táncot lejtett inkább esténként és finomabb vacsorát főzött, és nem beszélt az erdő szellemeivel egy darabig, mert tudta, hogy mennyire féltik őt és az erdő békéjét.
De ő nem akart többé félni.

De a vidámság burkán átütött a szomorúság,
varázsolni csak élettel teli szívből lehet, és csak olyannak, aki nyitva van a varázslatra.
De a lovag lehajtott fejjel ült a tűznél, és bár evett, ivott és érezhetően megnyugvás volt számára az ott eltöltött idő, mégsem volt már olyan meleg a bűvös körben.
A boszorkány próbálta ezt elmondani a lovagnak, de valahogy nem voltak szavak, és nem nézhetett a lovag szemébe, oly távol volt, és mivel nem nézhetett a lovag szemébe hát csak érezte a lassú bezáródást, és a szavaknak nem voltak helyei.
Az egyik este mikor a lovag megérkezett a lány nem táncolt, csak ült és nem beszélt.
Kis idő múlva felállt és azt mondta, hogy neki most mennie kell, hogy az egyik kis állat az erdőben ápolásra szorul, most nem ér rá.
De nem ment messzire, csak kilépett a fénykörből és kunyhója ajtajából figyelte a lovagot.
Aki nem emelte fel a fejét és nem kezdte el őt keresni, nem tett semmit, csak ült ott, mozdíthatatlanul, mint egy nehéz, nagyon nehéz és hideg kődarab.

És a boszorkány szívébe belehasított valami,
belehasított egy rég nem látott félelem és fájdalom,
és átjárta az egész testét és félni kezdett.

A lovag távozáskor üzenetet hagyott egy kő alatt,
hogy holnap itt lesz megint és beszélnek majd.
A boszorkány szívébe kis remény lángocskák költöztek.