4.

És másnap a boszorkány összeszedte az erejét és várt.

Várt és várt, de a lovag nem érkezett meg. Üzenetet küldött, hogy majd jön. És a lány csak várt és várt a tűznél és bűvös kövektől csak annyi választ kapott a a kérdésére, hogy ez egy hosszú este lesz.

Aztán nem bírta már tovább és kérdezett megint, de nem jött válasz.
És furcsa fények voltak aznap este és a félelem elhomályosította a látását, és megijedt.
Megijedt, hogy valami történt a várban, hogy a lovagnak baja esett, hiszen eddig mindig jött mikor megígérte, akkor is jött, mikor nem volt öröm a szívében.
Attól félt, hogy a lovag talán nem is él már, hogy valóban nem él, hogy fizikailag szűnt meg létezni.

Ígyhát varázslathoz folyamodott.
Bár tudta, hogy erejét nem használhatja ilyenre,
hogy ez nem jó és visszaüt majd, de nem tehetett semmi mást.

Madársereget küldött, hogy keressék meg a lovagot.
Tudta, hogy ezek a madarak kivételes pánikot kelthetnek,
de nem érdekelte, azt akarta tudni, hogy a lovag él-e még.
De egy madár sem érkezett vissza, egyenként érezte halálukat.

Hosszú órák múlva egyszercsak felszikráztak a kövek újra, a lovag üzenete volt az. Arról, hogy hosszú megbeszélés volt a királlyal és csak most ért véget.
És a boszorkány földre rogyott és örült, örült, hogy a lovag él és átkozta magát, hogy nem volt eléggé türelmes. A lovag azt is elmondta, hogy nem látta a madársereget, hogy nem vette észre, hogy keresi őt az erdő boszorkánya.

De a boszorkány tudta, hogy a lovagot otthonában az a két kis erdei követ is várja, akiket még a madarak után küldött. És tudta azt is, hogy ők sem fognak visszaérkezni már hozzá, soha többé.

Tudta, hogy már az első madár felröppenésével megszegte az erdő törvényeit,
de akkor még bízott benne, hogy megbocsátásra találhat.

Nem így történt.