2.

Attól a naptól kezdve a lovag mindennap meglátogatta az erdő boszorkányát.

Üldögéltek a tűznél, erdei levest vacsoráztak, vagy éppen teát ittak és beszélgettek.
Mindennap elbúcsúztak egymástól, és mindennap újra találkoztak.

Ez időtájt az erdő kivirágzott, az erdei állatok és szellemek örültek a lány örömének,
ők még sosem látták azokat a virágokat, amik ebben az időben a lány lába nyomán nyíltak az erdőben.
Jó illat volt napközben, esténként pedig égett a tűz.

Szó szót követett, és kiderült, hogy a lánynak hamarosan a városba kell mennie, mert vannak olyan főzetek, amikhez az alapanyagot csak ott lehet beszerezni.
Úgy tűnt a lovag örül, hogy végre a lány is ellátogat oda, ahol ő lakik.

A lány, félt a várostól.
De ezt soha nem mondta meg a lovagnak,
nem akarta ezzel terhelni, nem akarta elrontani az idillt a tűz körül, és nem akarta, a lovagot páncélban és sisakban és kesztyűben látni.
De tudta, hogy nehéz dolga lesz ott, ahol ő is élt valamikor.

De bízott sok mindenben,
abban, hogy a város megváltozott azóta kissé,
hogy ő is más lett azóta, és abban, hogy bár a lovagnak ott bokros teendői vannak, de segítségére lesz, hisz oly sok mindenről beszéltek már.
Aztán arról is szó került, ahogy közeledett az idő, hogy a tervezett látogatás előtti hét végén lovagi torna lesz,
és a lovag szeretettel látja ott a lányt és jó lesz és móka és kacagás.